Lábadi Károly a Bácskaságban, Bácsgyulafalván született 1950-ben, ahol elemi iskolai tanulmányait kezdte, majd Szabadkán folytatta, annak a gimnáziumnak lett tanulója, melynek falai között Kosztolányi Dezső és Csáth Géza is tanult. Egyetemi tanulmányokat folytatott Újvidéken, Pécsett, Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen 1997-ben néprajztudományból summa cum laude minősítéssel PhD fokozatot szerzett, majd Zágrábban 2006-ban DSc akadémiai doktori fokozatot kapott humán tudományterületről, néprajztudományból.
1971-ben került a Drávaszögbe. Azóta választott szülőföldje lett, s kutatásainak legfőbb színtere. Neki köszönhető, hogy a Drávaszög és magyarsága a népélet, a művelődés- és egyháztörténet tekintetében a Kárpát-medence egyik legjobban feltárt kistája lett. Hatalmas értéket tett le a horvátországi és az egyetemes magyarság szellemi asztalára.
Tevékenységének eredményeként tudományos alapossággal megírt könyvekben, több tucatnyi tanulmányban, ezernél több kis lélegzetű cikkben tárta fel és népszerűsítette azokat az értékeket, melyek az egyre fogyatkozó horvátországi, drávaszögi magyarság megmaradásához nélkülözhetetlenek, mert a múlt általa feltárt ismerete nélkül lehetetlen az identitástudatot megőrizni. Tudományos tevékenysége nemcsak a horvátországi magyarság számára fontos mérföldkő, hanem a vidék Kárpát-medencei megismertetésében is űrt töltött ki.
A 1991-ben kezdődött honvédő háború alatt az anyaországba költözött. A pécsi Janus Pannonius Múzeum néprajzkutatója lett, majd a gödöllői Városi Múzeum munkatársa, igazgatóhelyettese, a Váci Székesegyházi Kincstár és Egyházmegyei Gyűjtemény igazgatója. A gödöllői Szent István Egyetemen a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet Nép- és Tájrajzi Csoportjának vezetője. Az MTA köztestületi tagja.
A honvédő háború alatt szorgalmazására megjelent az Új Magyar Képes Újság hetilap, majd alapító főszerkesztője lett a Horvátországi Magyarság havilapnak, mely azt tűzte ki célul, hogy a horvátországi magyarság sorsüldözöttségét, kultúráját, néprajzát dokumentálja. Kezdeményezője, alapító professzora volt az egy évtizede működő eszéki J. J. Strossmayer Egyetem Magyar Nyelv és Irodalmi Tanszék megnyitásának, miáltal valóra vált a több évtizedes kívánalom: Horvátországban a magyar nyelvű oktatásnak teljes lett a vertikuma, az óvodától az egyetemig magyarul lehet tanulni.
Nyugállományba vonulásáig Eszéken a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék tanszékvezető professzora, alapító főszerkesztője az Acta Hungarica Universitatis Essekiensis kiadványnak, mely tudományos dolgozatokat ad közre, valamint alapító főszerkesztője a Rovátkák horvátországi magyar tudományos és művészeti folyóiratnak. Alapító elnöke a munkatársaival és a hallgatók bevonásával létrehozott Pragma Horvátországi Magyar Tudományos és Művészeti Körnek, mely elsősorban az eszéki tanszék tudományos kutatóprogramját valósítja meg.
Tudományos munkásságát a határ mindkét oldalán szakmai és közéleti díjakkal ismerték el.
Sebestyén Gyula Emlékérmet kapott 1985-ben. Az ELTE Néprajzi Tanszéke Ortutay Kutatói Jutalomdíjban részesítette, neki adományozták a XXV. Honismereti Akadémia kutatási arany emlékérmet 1997-ben, Pro Ethnographia Minoritatum plakettet 2010-ben, Gödöllő Kultúrájáért Díjat 2011-ben. A J. J. Strossmayer Egyetem díszoklevelét és a Szent István Egyetem Doby Géza Díját is megkapta. Magyar állami kitüntetésben részesült 2012-ben, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét a március 15-ei ünnepség keretében dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter adta át.
