Bővült a kisebbségi operatív program, ami azt jelenti, hogy tovább nőtt a horvátországi magyarság támogatása. Nem egészen egy évvel az elfogadása után a horvát kormány legutóbbi ülésén módosította és kibővítette a 2024–2028-as időszakra szóló Nemzeti Kisebbségi Operatív Programot.
A dokumentum a horvát kormányprogram szerves politikai része, amelyet a tavalyi parlamenti választások után a nemzeti kisebbségek parlamenti képviselői és Andrej Plenković miniszterelnök közötti megállapodás alapján fogadtak el. A 2024. augusztus 1-jén hatályba lépett operatív program teljes mértékben figyelembe veszi a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége javaslatait a végrehajtási ütemekkel együtt, ennek az eredményei már több településen is láthatók.
A múlt csütörtökön elfogadott módosítások részleteiről Jankovics Róbert parlamenti képviselő, a HMDK elnöke számolt be lapunknak.
– A Nemzeti Kisebbségi Operatív Program lényegében egy koalíciós megállapodásnak tekinthető, amelyben rögzítettük a horvát kormánynak a nemzetiségek iránti vállalásait – a megfogalmazásában oroszlánrészt vállaltunk mi, vagyis a HMDK is. A program két fő részből áll: az egyik valamennyi nemzeti kisebbségre vonatkozik, a másik pedig az egyes nemzeti közösségekre „szabott“ specifikus intézkedéseket tartalmazza. A tavaly elfogadott dokumentum számunkra elfogadható volt, és a végrehajtása is elkezdődött – mondta a képviselő.
Az A modell szerint tanuló diákok ösztöndíjazásának a keretrendszerét is elfogadták
A képviselő elmondta, hogy egyetlen ponton látták szükségesnek a módosítást: az A modell szerint, vagyis magyar nyelven tanuló diákok ösztöndíjazásának a kereteit szerették volna kibővíteni.
– Ezt a javaslatot a horvát kormány elfogadta, és a múlt csütörtöki ülésen egyhangúlag támogatta, a döntésben pedig mind a HDZ, mind pedig a DP (Domovinski pokret) miniszterei egyetértettek. Én ezt a dokumentumot a legfontosabb jogi alapnak tekintem a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítése vonatkozásában az alkotmány erejű törvény elfogadása, vagyis 2002 de-cembere óta. Ismételten köszönjük a korrekt együttműködést. Ez a kölcsönös tisztelet és partnerség az, ami lehetővé teszi a közös eredményeket is – zárta értékelését Jankovics Róbert.