„Magyar nők a cselekvő nemzetért”

A hétvégén zajlott le a Magyar nők a cselekvő nemzetért 2022 című konferencia, amelynek főszervezője az Európai Regionális Szervezet (ERGO) és a bécsi Kaláka Club, védnöke pedig Mátrai Márta, a magyar Országgyűlés háznagya volt. Az eseményen a horvátországi magyarság is képviseltette magát.

A háromnapos konferenciára a több mint 100 résztvevő összesen 16 ország képviseletében érkezett. Az Amerikától Európán át egészen Ausztrália területéről érkező magyar nők a konferencia első napján mutatkoztak be egymásnak, cseréltek tapasztalatot, külön hangsúlyt fektetve a nőszervezeti tevékenységekre és az aktuális kihívásokra.

A budapesti Benczúr Hotelben rendezett konferencia második napján Potápi Árpád János nemzetpolitikai  államtitkár köszöntőt mondott, és kiemelte, hogy 2010-ben olyan nemzetpolitika kezdődött, amely valóban a nemzet egységét hivatott megvalósítani. A kormánynak a magyar emberek biztonsága az első, és ennek fenntartásában számít a nők segítségére, mert alapvetően ők képviselik a biztonságot és a békét, nem csupán a családon belül, hanem az egész társadalomban – jelentette ki Potápi.

Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő úgy fogalmazott, hogy a nő erő, a család érték, a gyermek kincs. Az EP-képviselő szerint aktív, hatékony, felelősséget vállaló nőkre van szüksége a nemzetnek, hogy igazán cselekvőképes maradjon.

A köszöntőket követően szakértői előadások hangzottak el, amelyek a magyar nők múltbéli, valamint jelenlegi helyzetét tárgyalták, valamint arról is érdekes gondolatokat osztottak meg, hogy mi várható a jövő társadalmában. A konferencia szakmai részét kulturális programokkal, múzeumlátogatásokkal tették még színesebbé a résztvevők számára.

A horvátországi magyar közösség részéről, a HMDK képviseletében Micheli Tünde és Molnár Mónika újságírók vettek részt az eseményen.