Horvátországi magyarokkal találkozott Szijjártó Péter

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter verőcei programja kezdetén exkluzív interjút adott lapunknak és a Drávatáj tévéstúdiónak, majd találkozott a horvátországi magyar vállalkozókkal. Az eseményen részt vett Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke, Prosszer Horvatin Szanella, a HMDK titkára és Palizs-Tóth Hajnalka, az Economica Hungarica Alapítvány igazgatója. A miniszter további együttműködéséről és támogatásáról biztosította a vállalkozókat.

A gazdaságfejlesztés és a szülőföldön való boldogulás szorosan összefügg egymással. Ezen területek kiemelt fontosságúak a HMDK számára is. Matijević Olivér, a szervezet ügyvezető elnöke többek közt ezekről beszélt Szijjártó Péter miniszterrel, miután beszámolt a HMDK aktuális helyzetéről.

– Nekünk, ahogy az egész magyar nemzetnek is, az az érdekünk, hogy a helyi magyar fiatalok meg tudjanak maradni szülőföldjükön. Ennek kapcsán a jövőt illetően szeretnénk egy konkrét tervet kidolgozni, ami a magyar oktatás mellett a fiatalok munkaerőpiacon való boldogulását is segíti. A miniszter úr az ügy kapcsán a támogatásáról biztosította közösségünket, hiszen nemzeti ügy közösségünk megmaradása – fogalmazott Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke.

A tanácskozáson Palizs-Tóth Hajnalka, az Economica Hungarica Alapítvány igazgatója az alapítvány által lebonyolított pályázatokról, valamint a gazdáknak és vállalkozóknak nyújtott támogatásokról számolt be. Kitért arra is, hogy az alapítvány tervezi a horvátországi magyar vállalkozók számára egy egyeztető fórum létrehozását, ami a piacon való boldogulásukat segítheti a jövőben.