PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen nyílt pályázatot hirdet a 2015/2016-os tanévben a magyarországi felsőoktatási intézmények magyar állami ösztöndíjjal támogatott doktori képzésében történő részvételre azon horvát állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára, akik a 2015. évi doktori felvételi eljárásban nappali munkarendű képzésre jelentkeztek és a felsőoktatási intézmény rangsorolása alapján az önköltséges PhD/DLA képzésre kerültek besorolásra.

A pályázati kiírás tartalmát Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet együttműködve dolgozta ki, a pályázatot az Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége Központi Iroda és a Balassi Intézet lebonyolítói közreműködésével hirdeti meg.

Kapcsolódó dokumentumok:

- teljes pályázati kiírás,

- pályázati pontrendszer,

- adatlap és

- publikációs melléklet.

A legfiatalabb képviselőnk

09-Racsman-Dniel

A szerémségi Tompojevci járás újonnan megválasztott magyar képviselője, Racsman Dániel csak nemrég töltötte be 29. életévét, így ő a HMDK legfiatalabb választott képviselője. Azt mondja, a jelölést azért vállalta, mert elégedetlen volt kisszámú magyar közösségük eddigi képviseletével, ezért ígérete szerint mindent megtesz azért, hogy megszolgálja a bizalmat, és megfeleljen az elvárásoknak.

A Tompojevci járás Vukovár-Szerém megyében, mintegy 74 négyzetkilométeres területen alakult meg. A járáshoz Berak, Bokšić, Čakovci, Mikluševci és Tompojevci település tartozik. Ami a lakosság számát illeti, 1991 előtt közel 3300-an éltek összesen ezeken a településeken. A honvédő háborút követően sokan nem tértek vissza, így a 2011-es népszámlálási adatok szerint megfeleződött a lélekszám, és ma már csak 1500-an élnek a járásban. Ami a kisebbségeket illeti, a legtöbben a ruszinok vannak, rajtuk kívül szerbek és magyarok is élnek ott. Magyarnak 141-en vallották magukat. A május 31-ei kisebbségi önkormányzati választáson a választásra jogosultak 64 százaléka az urnákhoz járult. A szavazatok többségét Racsman Dániel, a HMDK jelöltje szerezte meg, így a Tompojevci járásban ő képviseli majd a magyarokat az elkövetkező négy évben.
- Elsősorban köszönöm a HMDK-nak, hogy kiállt mellettem, és hogy fiatal korom ellenére engem jelölt erre a megtisztelő feladatra. Őszintén szólva abban bíztam, hogy főlényesebben nyerek az ellenjelölttel szemben, de úgy gondolom, ez is jó eredmény. Ellenfelemnek, Sörfőző úrnak gratulálok – mondta Racsman Dániel, aki hozzátette azt is, hogy azért vállalta a jelölést, mert nem volt megelégedve azzal az iránnyal, amelybe szülőfaluja, Čakovci tart, ami a magyar kisebbség helyzetét illeti.
- Čakovciban sokan vagyunk ezzel így. Az eddigi választott képviselők ez ellen vagy semmit, vagy túl keveset tettek. Čakovcit csak szavazóbázisként használták. A HMDK-ban jó partnerre találtam, biztos vagyok benne, hogy a választási sikerem hozzásegít kis magyar közösségünk fejlődéséhez. Nagyon örülnék annak, ha a közeljövőben az anyaországból is ellátogatnának hozzánk, hogy személyesen is lássák, milyen gondokkal szembesülünk mindennapjainkban, és lehetőségeikhez mérten segítenék törekvéseinket. Kis közösség vagyunk, de meg akarunk maradni magyarként szülőföldünkön itt, a horvátországi Szerémségben – fejtette ki Dániel.
Dániel a Vukovár-Szerém megyei magyar kisebbségi önkormányzatba is bekerült, azt mondja, olyan emberek a tanács tagjai, akiket jól ismer, és tudja, hogy már eddig is sokat tettek a magyar kisebbség érdekében.
- A Vukovári Magyarok Közösségének és elnök asszonyuknak, Jakumetović Rozáliának különösen sokra becsülöm a tevékenységét, magyarságmegtartó munkájukat, úgy gondolom, hogy hasonlóképpen kellene Čakovciban is dolgozni – tette hozzá Racsman Dániel.
Konkrét tervei és elképzelései a jövőt illetően is vannak. Azt mondja, először a körülményeket szeretné megteremteni a munkájához.
- Egy irodára lenne szükségem, amelyben dolgozhatom, munkamegbeszéléseket tarthatok. Elsőként a Tompojevci járás és a HMDK vezetőségével szeretnék leülni. Tudom, hogy egy kisebbségi képviselő feladata nem az infrastrukturális feltételek megteremtése, de úgy gondolom, hogy ilyen irányú javaslatokat is tennem kell, mert ahhoz, hogy itthon megmaradjunk magyarnak, az ilyen feltételek létrehozására is szükség van. Így például nagyon fontos a  čakovci  ravatalozó befejezése, a temető kerítésének megoldása, a templom belső terének a felújítása, falunk további szépítése, valamint a faluban működő postahivatal bezárásának a megakadályozása. Ha adottak lesznek az általános feltételek, akkor egyre apadó magyar közösségünk tagjai se hagyják el településünket, és még sokáig ápolni, őrizni tudjuk magyar hagyományainkat itt, ahol már egyre kevesebb magyar szó hallatszik – vázolta a teendőket Racsman Dáinel.

 

 

Kisebbségi önkormányzati választások

választások 2015

 

Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások
Kisebbségi önko...
Kisebbségi önkormányzati választások Kisebbségi önkormányzati választások

Kisebbségi önkormányzati választások: „Soha ennyi ember még nem vállalta fel a HMDK-t”

A HMDK első alkalommal indít listát vagy egyéni jelöltet az ország egész területén. Ez összesen 216 saját jelöltet jelent. Még soha ennyi jelöltünk nem volt – ezt múlt pénteken sajtótájékoztatón jelentette ki Jankovics Róbert, a HMDK ügyvezető elnöke a május 31-ére kiírt kisebbségi tanácsi (önkormányzati) választások kapcsán.

Jankovics Róbert elmondta, hogy Horvátország-szerte mindenütt, ahol erre a törvény lehetőséget ad, jelöltet vagy listát állított a HMDK.

- Minden egyes helyért „megmérkőzünk”, kivéve Zágráb városát, ahol teljes mértékben támogatjuk a zágrábiak egységét szimbolizáló 25 jelöltet, illetve Belovár-Bilogora megyét, ahol a két legnyagobb egyesület, a daruváriak és a nagypiszanicaiak jelentik a megyei 25 fős jelölőlista gerincét a MESZ-listával szemben. Ez összesen 216 saját jelöltet jelent Eszék-Baranya, Vukovár-Szerém, Verőce-Dráva mente, Pozsega-Szlavón, Belovár-Bilogora, Sziszek-Moslavina, Zágráb, a Tengermelléki-fennsíki, az Isztriai és Split-Dalmát megyében. Még soha ennyi jelöltünk nem volt, még soha ennyire „szerteágozó” nem volt a HMDK.

Arra a kérdésre, hogy mi az oka ennek a nagy aktivitásnak, a következőket mondta:

- Azért vállalták/vállaltuk ilyen sokan a megmérettetést, mert a többnyire MESZ-jelöltek által vezetett kisebbségi önkormányzatok nem biztosították számunkra azt a védelmet, vagy ha úgy tetszik, biztonságot, amelyet az előző két mandátumban megszoktunk. Példaként említhetem Pélmonostort, ahol a magyar önkormányzat egy szót szem szólt, amikor nemrég a polgármester olyan határozatot hozott, amely szerint a magyar nemzetiségű munkavállaló nem lesz előnyben a többségi nemzet soraiból jelentkezőkkel szemben, de akár említhetném a Tokai István vezette Bellyei járási magyar kisebbségi önkormányzatot is, amely a négy év alatt csak egyszer ült össze, megalakulásakor. És ezek az emberek most újra jelöltként szerepelnek a jelölőlistán.

A sajtótájékoztatón egyes megyei magyar önkormányzatok elmúlt négyéves tevékenységét is megkérdőjelezte:

„Külön kategóriába tartozik a megyei magyar önkormányzatok működése és elszámolásai is. Erről viszonylag kevesen tudnak, mivel erről a MESZ-újságban nem igen írtak, és ezekről eddig nekünk sem volt igazán tudomásunk. Így igencsak meglepődtünk például azon, hogy a Sipos-Zsivics Tünde által vezetett Eszék-Baranya megyei magyar kisebbségi önkormányzat havi 6000 kúna bérleti díjat fizet a MESZ-nek. Ez évi 72 000 kúna, ami a megyei magyar önkormányzat összköltségvetésének a 80%-a! Ez négy év alatt 288 000 kúna nettó bevételt jelentett a MESZ-nek. Vagy említhetném a Vukovár-Szerém megyei önkormányzatot is, ahol évente kb. 65 ezer kúna, azaz összköltségvetésük kétharmada személyi juttatásokra megy el. Egy mandátum alatt ez 260 000 kúna!  Ezzel kapcsolatos elégedetlenségét a HMDK-snak aligha mondható Magyaros Károly, az ójankováci Magyar Kisebbségi Önkormányzat  elnöke is szóvá tette. De említhetném a Belovár-Bilogora megyei magyar kisebbségi önkormányzatot is, amely 2002 őszétől 24 taggal működik, mert az egyik képviselő meghalt. A 2011-es választáskor a 26. helyen végzett jelöltet majdnem két évig meg sem hívták az önkormányzat üléseire, habár ez törvényes kötelezettségük lett volna.


Együttműködés?

A MESZ-szel való együttműködéssel kapcsolatban elmondta, noha együttműködést hirdetnek, tetteikkel, megnyilvánulásaikkal mégsem az egységet, hanem a további széthúzást erősítik.

- Csak emlékeztetőül: 2011-től a HMDK azt javasolja, hogy az országos magyar koordinációt a mindkét szervezettől független Zágráb város magyar kisebbségi önkormányzata vezesse, és hogy mögéjük sorakozzunk föl mindannyian, mind a 12 megye, ahol választott magyar képviselet van. Próbálkoztunk összehozni mind a 12 megyét (5 HMDK, 6 MESZ), de a MESZ-jelöltek egyszer sem jelentek meg a magyarság összefogását is szimbolizáló fórumon. A nemes törekévésért köszönet jár Zágráb város magyar kisebbségi önkormányzatának is, hogy a négy év alatt kitartóan megpróbáltak eggyeztetni, megbeszélni az országos koordinációt, de sajnos sikertelenül. A HMDK támogatta őket és az ötletet is, de ez ebben a mandátumban nem volt elég.

A MESZ által szajkózott együttműködési szándék hamisságát illetően talán a legjobb bizonyíték Tóth Sándornak, Belovár-Bilogora megyei önkormányzat elnökének a megnyilvánulása, aki a MESZ ottani embere, és aki nemrég a megyei magyar kisebbségi önkormányzat ülésén azt javasolta a jelenlévő tagoknak, hogy bojkottálják a Daruvári Magyar Nap elnevezésű rendezvényt, mivel ott megjelennek majd „Jankovicsék és a HMDK”. Ami a legsajnálatosabb, a jelenlévő 19 tagból 18-an megszavazták ezt a határozatot. Ez lenne az együttműködés? Ha egyetlen rendezvényre sem hajlandóak eljönni velünk a MESZ-esek, hanem bojkottra szólítanak fel, akkor hogyan számíthatunk együttműködésre? És itt még a szervezeteink anyagi ellehetetlenítését nem is említettem…- fejtette ki Jankovics.

Üzenet a választóknak

Csak a HMDK jelöltjei garantálják a védelmet kisebbségi jogaink megtartása szempontjából. Ezt bizonyítottuk ebben a ciklusban is ott, ahol négy évvel ezelőtt lehetőséget kaptunk.  Ezért, ha jogaink biztonságát, védelmét akarjuk, akkor a HMDK-s jelöltekre kell szavazni. Erre végre lehetőség van mindenütt, és bízom benne, hogy országszerte élni is fognak majd vele magyarjaink – mondta végezetül Jankovics Róbert.

 

 

Balatoni táborozási lehetőség




A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-vel mint szakmai partnerrel együttműködve Erzsébet-tábor-pályázatot hirdet.

A program horvátországi lebonyolítója: Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma.

 

A táborozás időpontja:  2015. augusztus 15-től augusztus 21-ig (7 nap, 6 éjszaka).

A tábor helyszíne:          Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Tábor.

Létszám:                       44 diák.

 

A résztvevők köre:

2015. május 8-ig 8. életévét betöltött, de 2015. augusztus 31. napjáig 15. életévét be nem töltött, érvényes tanulói jogviszonnyal rendelkező horvátországi magyar nemzetiségű gyermekek.

 

A gyermekek Erzsébet–táborban való részvételének feltételei:

   -  magyar nyelvtudás (elsődleges fontosságú!),

   -   érvényes tanulói jogviszony,

   -  magyar nyelvű iskolarendszerű/alternatív oktatásban való igazolható részvétel, vagy a magyarság, a magyar kultúra fenntartásában, megőrzésében (pl. néptánccsoportban, cserkészeten keresztül) való folyamatos részvétel,

   -   a csoportoknak a tábor ideje alatt tartaniuk kell egy maximum 10 perces „Határtalanul!” című bemutatkozó előadást a többi gyermek számára arról a magyarlakta területről/kistérségről, illetve annak hagyományáról, jelenéről ahonnan érkeztek; javasoljuk elsősorban dramatikus, zenés, illetve táncos műfaj választását,

   -  50,00 Kn/diák befizetett önrész.

 

Érdeklődni és jelentkezni Prosszer Szanellánál a 031-275-134-es vagy Pálinkás Krisztiánnál a 031-275-480-as telefonszámon, valamint a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen lehet.

 

Jelentkezési határidő: 2015. április 28. – 2015. május 8.

 

A jelentkezésnél előnyt élveznek azok a tanulók, akik a 2014-15-ös tanév során megrendezett Szépkiejtési Mesemondó Vetélkedőn vagy a Kőgyesi Melitta Népzenei Vetélkedőn az 1-3. helyen végeztek. Az előny csak akkor lesz érvényes, ha az említett vetélkedőkön dobogós helyen végző tanulók április 28-án 14 óráig jelzik részvételi szándékukat a fenti telefonszámok valamelyikén.

 

 

 

Elnökségi ülést tartott a HMDK országos szervezete

 

Múlt szombaton került sor a HMDK országos szervezetének a júniusi tisztújítás utáni első ülésére, amelyen az időszakos beszámolók és az aktuális kérdések megvitatása volt napirenden, valamint megválasztották a szervezet négy alelnökét.

Az elnökségi ülés a szervezet vezetőinek beszámolójával kezdődött. Többek között ismertették a testület tagjaival a civil szervezetekről szóló új törvény módosítási folyamatát és annak végkimenetelét. Szó volt arról is, hogy a zágrábi oktatási minisztérium Jakab Sándort, a HMDK elnökét nevezte ki az eszéki HMOMK iskolaszékébe Juhász Sándor MESZ-elnök helyett. Az őszi nagyszabású rendezvényekről is tárgyaltak. Megvitatták a szervezet 21 népi tánccsoportja és a HMDK-alapszervezetek működési feltételeinek biztosításával kapcsolatos kérdéseket, valamint a magyar iskolákba való beiratkozások ügyében felmerülő gondokat is.
Az ülés második részében az elnökség megválasztotta a szervezet négy alelnökét Andócsi János, Pálinkás Krisztián, Sipos Sándor és Varga Gábor személyében, valamint Prosszer Horvatin Szanellát a HMDK országos tikárának.
- Rendkívül tartalmas időszak van mögöttünk, sok hagyományőrző rendezvénnyel és egyéb eseménnyel. A nyári szünet előtt jónak láttuk az ősszel esedékes tevékenységi formák egyfajta koordinálását. A következő évre vonatkozó terveinket is vázoltunk, amelyek, reményeink szerint, fontos változásokat fognak eredményezni - nyilatkozta az ülést követően Jankovics Róbert, a HMDK ügyvezető elnöke.

 

 

 

A HMDK HELYESBÍTÉSI KÉRELME A JUTARNJI LIST 2014. MÁJUS 12-ei SZÁMÁBAN MEGJELENT CIKKÉHEZ

 A HMDK HELYESBÍTÉSI KÉRELME A JUTARNJI LIST 2014. MÁJUS 12-ei SZÁMÁBAN MEGJELENT FELÉ – MEGJELENT Orbán Viktor mint Vladimir Putyin – Magyarország miniszterelnökének csapása Horvátországra – „A Drávaszög és a Muraköz a mieink”CÍMŰ CIKKRE.

A HELYESBÍTÉS A JUTARNJI LIST 2014. MÁJUS 14ei (szerdai) SZÁMÁBAN JELENT MEG.

 

„Jutarnji list

Viktor Vresnik főszerkesztő úr részáre

 

Bellye, 2014.05.13.

 

Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Ezúton kérjük Öntől a Jutarnji list hétfői számában megjelent: Orbán Viktor mint Vladimir Putyin – Magyarország miniszterelnökének csapása Horvátországra – „A Drávaszög és a Muraköz a mieink” című irományban közölt pontatlanságok helyesbítésére.

 

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége információi szerint, Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke soha és sehol sem mondta ki azt a mondatot, amit Önök az iromány alcímében, idézőjelben közölnek miszerint „A Drávaszög és a Muraköz a mieink”.

Amennyiben Önöknek van olyan információjuk, hogy Orbán miniszterelnök úr ezt valahol nyilatkozta, kérem Önöket hogy erről tájékoztassanak bennünket.

A cikk rosszinulatú címe mindannyiunkat, horvátországi magyarokat, megdöbbentett, merthogy jogi státuszunk Horvátországban a nemzeti kisebbségek jogairól szólól alkotmányerejű törvényben valamint a két ország között 1995-ben Eszéken aláírt kisebbségvédelmi egyezményben rögzítve vannak.

Mindettől függetlenűl, Horvátország biyzonyított nagy barátja – Orbán Viktor miniszterelnök úr ilyen módon való összehasonlítását az orosz elnökkel teljes mértékben alkalmatlannak tartunk.

Tisztelettel,

 

Jakab Sándor, elnök

Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége – HMDK

HR-31327 Bilje-Bellye, Petőfi Sándor utca 78


A HELYESÍBÉTÉS MEGJELENT HORVÁT NYELVŰ SZÖVEGE

 

"Jutarnji list

n/r. glavnog urednika - Viktora Vresnika

 

U Bilju, 13. svibnja 2014. godine




Poštovani g. Glavni uredniče!

Molim Vas za objavu ispravka netočnosti u članku naslova objavljenog  na stranicama Jutarnjeg lista od ponedjeljka, 12. svibnja 2014. godine, naslova  - Viktor Orbán kao Vladimir Putin, Udar mađarskog premijera na Hrvatsku, "Naši su Baranja i Međimurje".


Tekst ispravka:

Prema saznanjima Demokratske zajednice Mađara Hrvatske, predsjednik  Vlade Mađarske - Viktor Orbán nikada i nigdje nije izrekao rečenicu koju u podnaslovu članka navodite u citatu: "Naši su Baranja i  Međimurje".

Ukoliko imate informaciju gdje je to i kada predsjednik Orbán rekao,  molim Vas da to navedete.
Tendenciozni naslov predmetnog članka duboko je uznemirio nas, Mađare  koji živimo u Republici Hrvatskoj, čiji je pravni status u cijelosti uređen Ustavnim zakonom o pravima nacionalnih manjina i Bilateralnim sporazumom o uzajamnoj zaštiti hrvatske manjine u Mađarskoj i mađarske  manjine u Hrvatskoj, potpisane između dvije zemlje 1995. godine u  Osijeku.


Osim toga, smatramo neprimjerenim na taj način usporediti premijera  Orbána, dokazanog velikog prijatelja Republike Hrvatske, sa ruskim  predsjednikom.


S poštovanjem,

 

Sándor Jakab, predsjednik

Demokratska zajednica Mađara Hrvatske

HR-31327 Bilje, Petefi Sandora 78.

Orbán Viktor miniszterelnök levélben mondott köszönetet a HMDK-nak

 

„Örömmel tölt el, hogy egy történelmi jelentőségű választás győztesei lehetünk, hiszen Önökkel, külhoni magyarokkal együtt, közösen dönthettünk Magyarország és a magyar emberek sorsáról” – áll többek között Orbán Viktor miniszterelnök Jakab Sándornak címzett levelében, amelyben megköszöni a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) elnökének  „elismerő szavait, melyekkel az országgyűlési választáson elért győzelemhez gratulált”. Levelét azzal folytatja, hogy „Ma már nemzetünk jövője minden, magát magyarnak valló ember közös felelőssége és lehetősége, amelyben végre mindannyian osztozhatunk. Hálás vagyok, hogy együtt eljuthattunk idáig, és tudom, hogy közös erővel újra sikeressé és naggyá tehetjük a hazánkat.”

 

 

 

 

Országszerte ünnepeltek magyar szervezeteink

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára minden évben méltóképpen emlékeznek magyar szervezeteink. Idén is Baranyától a tengermellékig kultúrműsorokat, összejöveteleket tartottak nemzeti ünnepünk alkalmából.

 Alkalmi műsorok Baranyától a fővárosig

 Alkalmi műsort rendezett az 1848–49-es tiszteletére a Vukovári Magyarok Egyesülete, szavalatok és énekek hangoztak el helybeli előadóktól.

– Március 15-ét idén először ünnepelhettünk székhelyünkön, a Magyar Házban, ami még meghittebbé tette számunkra ezt az eseményt – mondta Jakumetović Rozália, a szervezet elnöke.

A Vinkovci Magyar Kultúregyesület ünnepi megemlékezését a Zagrebački blok városrész helyi választmányának egyik termében tartották meg. Az alkalmi ünnepségen az egyesület kórusa a március 15-i eseményeket idéző versekkel és dalokkal lépett közönség elé. A rendezvényen jelen volt Nádudvary-Wagner Ekaterina, a városi magyar kisebbségi képviselő is.

Újbezdánban a helyi magyar kultúregyesület és a baranyaszentistváni járási Magyar Kisebbségi Önkormányzat tartott közös rendezvényt, március 16-án. A vasárnapi szentmisét követően a település központjában lévő turulmadaras emlékműnél gyűltek össze a helybeliek. A kultúregyesület kórusának énekekből és szavalatokból álló összeállítását hallgathatták meg.

Dályhegyen az Erdődi járás magyar nőegyletének kórusa, valamint a dályhegyi Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület kétéves születésnapját ünneplő Cserebogár gyermektánccsoportja tették színesebbé a március 15-i kulturális műsort.

Újgrácon az ünnepség közgyűléssel kezdődött, majd az egyesület irodalmi csoportjának és tánccsoportjának alkalmi összeállítása következett. A rendezvényen részt vettek többek között a Gradinai járás képviselői, valamint azoknak az egyesületeknek a képviselői is jelen voltak, akikkel az elmúlt évek során jó kapcsolatot alakítottak ki.

 A tengermelléken is ünnepeltek

A HMDK Split-Dalmát megyei egyesülete is megemlékeztést tartott székhelyén.

Kollár Istvánnak, az egyesület elnökének köszöntője és ünnepi beszéde után a vendégek a forradalom és szabadságharc eszmét idéző verseket hallhatott, az egyesület Rozmaring népdalköre pedig katonanótákkal és csárdással készült erre a műsorban. Az esemény vendégelőadója a Kopácsi Alkalmi Zenekar volt

A rijekai magyarok idén ünnepelik fennállásuk 20. évfordulóját, amelyről szeretnének méltóképpen megemlékezni – hangzott el a március 15-i ünnepség előtt tartott közgyűlésen, ahol a további programjaikat is körvonalazták. Megemlékeztek elhunyt tagtársaikról: Mencigár Máriáról, Edelényi Istvánról és Pausics Eduardról. A közgyűlés után megemlékeztek az 1848–49- es eseményekről.

Feliratkozás az RSS csatornára