PÁLYÁZATI KIÍRÁS (“Soós Kálmán ösztöndij”)

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem pályázatot hirdet ösztöndíjra a szülőföldi felsőoktatási tanulmányok támogatása céljából a 2016/2017-es tanévben külhoni felsőoktatási alap-, mester/magiszter vagy doktori képzésben részt vevő horvát állampolgárságú, horvátországi állandó lakóhellyel rendelkező magyar nemzetiségű személyek számára.

Megjegyzés:
– az osztatlan képzés utolsó és utolsó előtti évfolyama is pályázhat.

Felhívás - Hamarosan megjelenik a pályázat a Tavaszi részképzés a 2016/2017-es tanévre

Az Emberi Erőforrások Minisztérium az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre vagy részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésén a 2016/2017-es tanév tavaszi szemeszterében.

 

Értesités a részképzős tanulmányútra pályázó hallgatóknak
Az elnyert ösztöndíj 2017. február 27. és 2017. június 26. között használható fel.

 

Kapcsolódó dokumentumok:

- Befogadó nyilatkozat

* A pályázat teljes változatát nemsokára közöljük!

 

A HMDK jelöltjeinek programja a 2016-os parlamenti választásokon

Untitled 1

Jakovics Róbert: „A horvátországi magyarság többet érdemel, mint ami jut neki Zágrábból. Ezért készek vagyunk harcolni.”

 

ÁLTALÁNOS PROGRAM

  • Együttműködés az Orbán Viktor vezette magyar kormánnyal, valamint a megalakulandó horvát kormánnyal.
  • Együttműködés a magyarok álttal lakott megyék, városok és járások vezetésével, nemzeti és európai forrásokból megvalósulandó projektek érdekében.

VÁRT EREDMÉNY: Új beruházások, új munkahelyek létrejötte. Középtávon fiataljaink egy részének visszajövetele külföldi munkahelyeikről szülőföldjükre.

 

RÉSZLETES PROGRAM

Gazdaságfejlesztés – mezőgazdászok, tejtermelők, állattenyésztők, gyümölcsészek, borászok, kisvállalkozók, idegenforgalommal foglalkozók részére:

  • Magyarországról: a HMDK Gazdasági programjának érvényesülése – 500 millió forint vissza nem térítendő támogatás 2017-ben (12 millió kúna).
  • Zágrábból – a horvátországi költségvetési lehetőségek minél jobb kihasználása a magyar gazdák és vállalkozók érdekében.

VÁRT EREDMÉNY: A magyar családok anyagi biztonságának megteremtése. Új beruházások, új munkahelyek létrejötte. Középtávon fiataljaink egy részének hazatérése külföldi munkahelyeikről.

 

Oktatás

  • Ahol a magyarság nagyobb közösségekben él:

o   Ingyenes magyar tankönyvek minden magyar iskolába járó diáknak minden
évben.

o   HMOMK – diákotthon kialakítása/létrehozása és annak működtetési feltételeinek
biztosítása zágrábi forrásból.

o   Óvodák létrehozása a magyar településeken.

  • A kis közösségekben élő magyaroknak:

o   ingyenes magyarnyelv-tanulás biztosítása (tanárok, tankönyvek),

o   tanulmányi kirándulások megszervezése,

o   anyanyelvápolás bevezetése, ahol arra igény van.

VÁRT EREDMÉNY: Minél több magyar diák az iskoláinkban, a magyar nyelv megőrzése Horvátországban.


Kultúra

Működési feltételek biztosítása minden olyen magyar egyesületnek, ahol valós munka folyik kultúránk, hagyományaink megőrzése érdekében – horvátországi és magyarországi források bevonásával.

VÁRT EREDMÉNY: A magyar kultúra, hagyományaink megőrzése Horvátországban.

Honvédők

Horvátországi Magyar Honvédek Egyesületének létrehozása és működtetési felételeinek biztosítása.

VÁRT EREDMÉNY: A horvátországi magyar honvédők státuszának erősítése, közösségünk Horvátország megvédésében való részvételének minél szélesebb körben való hirdetése.

 

jankovics 1185 x175

Juhász esete az átíratásokkal

juhászsója

Mint ahogy már megszokhattuk választások előtt, a megbékélést hirdető MESZ-esek most is provokálnak, valótlanságokat állítanak azzal a céllal, hogy a HMDK-t minél rosszabb fényben tüntessék fel. Ezzel kapcsolatban Jankovics Róbert, a HMDK képviselőjelöltje a következőket nyilatkozta:

Emlékeztetőül, tavaly egyes MESZ-aktivisták – egyetlen bizonyíték nélkül – azt állították, hogy „a HMDK szurkálta ki a gumikat”, hogy „a HMDK zárta ki őket a kultúrotthonból” stb., az idén pedig azt sugallja az újságírókörökben nagy tiszteletnek örvendő HM Napló, hogy „átírásokkal” foglalkozunk.

Mindebből természetesen semmi sem igaz. Tehát, újfent provokálnak.

Itt még azért azt is megjegyzem, hogy a HMDK-ból az egész előző nyolc hónapban, a kormányalakítási és a későbbi időszakban senki sem foglalkozott sem a MESZ-szel, sem pedig Juhász szerepével mindebben, habár bőven lett volna mit kommentálnunk.

Mondhatni, a kutya sem ugatta meg őket.  Mind ez idáig magunkkal foglalkoztunk, tettük a dolgunkat, dolgoztunk magyarságunk érdekében.

Ezzel szemben mit tesznek ők? Ismét csak provokálnak. És ismételten egyetlen bizonyíték nélkül.

Mert mással nem tudnak foglalkozni, valódi tartalom nincs.

Hogy először és utoljára megválaszoljuk a provokáció tartalmát: a HMDK teljes mértékben elzárkózik attól és elítéli, hogy más nemzetiségű emberek hirtelen magyarnak vallják és át is íratják magukat, ha ez  erőszakkal vagy bármely tisztességtelen eszközzel történik. Amennyiben ilyen egyáltalán van.

Ha már a konkurencia ilyen témát is felvet a közvélemény előtt – tudva, hogy jelölt-státuszomból adódóan betekintésem van a választói névjegyzékbe –, fontosnak tartom elmondani, hogy őszintén megdöbbentem sok-sok olyan személyen, akik magukat magyarnak vallják pl. Grubišno Polje helységben, ahol köztudottan a MESZ jelöltjei tarolnak a választásokon, és akik – az ottaniak elmondása szerint – nem igazán rendelkeznek magyar gyökerekkel, de ettől akár még tánccsoportot is vezethetnek.

De még ilyen személyek esetében sem jutott volna eszembe azt állítani, hogy ezek az emberek netán azért lettek magyarnak beírva, mert mondjuk a MESZ vezetői követelték volna ezt tőlük, és hogy Juhászra fognak szavazni. Ilyen gondolat egyáltalán nem fordult meg a fejemben. Nem tudhatom, miért vallották ezek az emberek magukat magyarnak, és azt sem tudhatom, hogy ezek a személyek kire fognak szavazni szeptember 11-én. Csak sejtem.

A HMDK ilyennel sosem foglalkozott. Lehet, hogy épp ezért veszítettünk el választásokat…

„A horvátországi magyarság többet érdemel, mint ami jut neki Zágrábból”

jankovics
Szeptember 11-én előrehozott parlamenti választásokat tartanak Horvátországban, amelyen a többségi nemzet képviselői mellett a kisebbségi parlamenti képviselőket is újraválasztjuk. Ami bennünket, horvátországi magyarokat illet, köztudott, hogy a MESZ Juhász Sándort, a HMDK pedig Jankovics Róbertet jelölte erre a meghatározó fontosságú tisztségre. Lapunk munkatársa Jankoviccsal beszélgetett.
Amennyiben mandátumot szerzel, melyek lesznek a legfontosabb céljaid, feladataid?

Mindenekelőtt a horvátországi magyarok problémáit szeretném képviselni Zágrábban, a száborban és az összes hivatalnál – szemben az előző mandátumban bennünket képviselő Juhász Sándorral, én nem az általános (párt)politikai ügyekkel foglalkoznék képviselőként, hanem elsősorban a választóink mindennapi problémáinak az orvoslásával, amelyeket gyakran országunk adminisztrációja tesz megoldhatatlanná. Természetesen közösségünk problémái lennének a legfontosabbak,  a falvainkban megteremthető új munkahelyek nyújtotta lehetőségek, mezőgazdászaink, borászaink gazdasági helyzetének a javítása, valamint művelődési életünk, oktatási rendszerünk és a nyelvhasználat feltételeinek az erősítését, gyarapítását tűztem ki célomul.

Hol látod az eszközöket mindezekre?

Zágrábban számtalan kihasználatlan lehetőséget látok, hiszen az országos költségvetésre már nem szabad csupán művelődési lehetőségeink fejlesztésének az eszközeként tekinteni, hanem minden olyan lehetőségre fel kell hívni a gazdáink, borászaink, a munkanélküliek figyelmét, amelyekből továbbépíthetik, előrébb segíthetik önmagukat és közösségünket. Ezt csak úgy lehetne elérni, ha olyan képviselőnk volna, aki mögött egy erős, magyar érzelmű közösség áll, őt pedig mindez érdekli is és hajlandó e mögé munkát tenni. Tudom, hogy mire vállalkozom, és amennyiben bizalmat kapok a választáson, úgy érzem, kellő erőm, munkabírásom, tudásom és tapasztalatom van ahhoz, hogy mindezeket Zágrábban meg is valósítsam. Mindemellett sok ügyben számítok a magyar kormány segítségére is, amelynek a HMDK a horvátországi partnere. Itt elsősorban a nemsokára számunkra is beinduló gazdaságfejlesztési programra gondolok, amelyre anyaországunk kormánya a jövő évi országos költségvetésben több mint 12 millió kúna vissza nem térítendő támogatást hagyott jóvá gazdáink és vállalkozóink számára. Ez egy olyan méretű segítség lehet közösségünknek, amely sok szempontból meghatározó lehet fiataljaink itthon tartásában a következő években.

Sok szó esett az előző hónapokban közösségünk megosztottságáról és annak esetleges felszámolásáról. Mit tennél ennek érdekében, ha alkalmad lenne képviselőként a száborba kerülni?

Ez tűnik a legnehezebb feladatnak. Sok olyan esemény volt, amely a mai helyzetet kialakította. Ezek olyan sérelmeket okoztak, amelyek jó része ténylegesen orvosolhatatlan. Ott kell megtenni mindent, ahol erre lehetőség van. De mindezt nehezíti az önmagát az egység bajnokaként hirdető Juhász Sándor, aki nemrég sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott, hogy a megosztottságot csak úgy lehet orvosolni, ha „Jakabot és Jankovicsot félreteszik”. Gondolom, ezt a nyilatkozatát is a leendő egység nevében tette… Mi nem mondjuk azt, hogy az egység felé vezető út a MESZ-elnöknek a félreállításával kezdődik, mert ez nem a mi ügyünk. A MESZ választ magának elnököt, és mi ezt tiszteletben tartjuk. Azt leszögezhetjük, hogy a HMDK eddig az egyetlen szervezet, amely legalább a politikai együttműködés érdekében valamit lépett. Az alábbiakra gondolok.

  • Abban bízva, hogy az együttműködés első lépése lehet, a HMDK által támogatott három járási képviselő 2009 májusában a Bellyei Járási Tanács elnökének a MESZ akkori politikai titkárát, Tokai Istvánt támogatta. Ha nem ezt tesszük, Tokai sosem lett volna a tanács elnöke. Ahelyett, hogy ez az együttműködés kezdete lett volna, olyan kampány indult ellenünk a MESZ hetilapjában, amely túltett minden józan ember tűrőképességén.
  • Abban bízva, hogy az együttműködés leendő útját egyengetik, a HMDK által támogatott megyei és járási képviselők 2008-tól hívják folyamatosan a MESZ-es megyei képviselőket és megyei magyar önkormányzatok elnökeit, hogy csatlakozzanak az Országos Magyar Koordinációhoz. Ezt az együttműködést hirdető MESZ nyolc éve elhárítja, és ürügyeket keres, hogy ne csatlakozzon a kezdeményezéshez. Így a jelenlegi országos koordinációt is csak a HMDK-s megyei önkormányzatok és képviselők alakították meg, Zágráb város magyar kisebbségi önkormányzatával karöltve.
  • A rendkívül szoros kimenetelű tavalyi parlamenti választást követően, mielőtt meghozta volna a horvátországi összmagyarságot érintő döntést, hogy kit fog támogatni a kormányalakításnál, Juhász Sándor nem kérte ki a véleményünket a parlamenti választások után, csupán a MESZ-re hagyatkozott, habár a különbség 0,23 százaléknyi volt mindössze. És még sorolhatnám.

És még azt is ki kell emelni, hogy amíg a MESZ-es újság a HMDK-t „a Fidesz talpnyalóinak” nevezi, nem tudom, hogyan teremthetünk egységet bármely szinten. A HMDK büszke partnere a magyar kormánynak, amelynek olyan miniszterelnöke van, mint Orbán Viktor. Mi ezt a partnerséget büszkén vállaljuk a horvátországi magyarság nevében és érdekében.

A helyettesed dr. Szántó Tibor lesz?

Így van. A HMDK-ban fontosnak tartjuk az ő politikai tapasztalatát, hiszen ő már volt parlamenti képviselő, nagy a tekintélye magyarságunk körében, de szakmai körökben is. Szerintem dr. Szántó jó választás volt a HMDK elnöksége részéről, és ezúton is köszönöm neki, hogy vállalta ezt a kihívást.

Mit üzensz a választóknak a hivatalos kampány kezdete előtt?

Szeptember 11-én legyünk bátrak, vállaljuk fel magyarságunkat, a szavazóhelyen kérjük a magyar szavazócédulát. Miután kezünkben a magyar szavazólap, felelősséggel gondoljuk át, hogy elégedettek vagyunk-e azzal a helyzettel, amelybe közösségünk jutott Juhász Sándor hároméves szábori mandátuma alatt? Aki elégedett a helyzetünkkel, az nyugodtan karikázza be ezúttal is a MESZ elnöke előtti számot. De az a sok horvátországi magyar, aki tisztában van azzal, hogy a helyzetünk romlott Juhász mandátuma alatt, akik látják és tudják, hogy rossz úton vagyunk, akik látják, hogy az előző három Juhász Sándor-os év közösségünknek semmi jót nem hozott, azok szeptember 11-én szavazzanak a változásra és arra, hogy új szelek kezdjenek el fújni a horvátországi magyarság háza táján. Ha bizalmat kapok, én kész vagyok ennek a változásnak a legfőbb kezdeményezője és kivitelezője lenni.

 

Balázs-Piri Zoltánnal

abban egyeztünk meg, hogy ő többet tud segíteni úgy, ha nem a helyettesem. Hosszú beszélgetésünket követően elfogadtam érvelését, és bízom benne, hogy a zágrábi magyarok támogatása céljaink elérése érdekében még nagyobb lesz, mint volt tavaly novemberben – mondja Jankovics Róbert.

 

Egy hét alatt a HMDK jelöltjeit több mint 1500 horvátországi magyar támogatta aláírásával. - Köszönjük szépen! Biztos vagyok abban, hogy kiérdemeljük ezt a nagy bizalmat. Elnézést kérünk mindazoktól, akikhez ebben az egy hétben nem jutottunk el - mondta Jankovics Róbert.

Egy hét alatt a HMDK jelöltjeit több mint 1500 horvátországi magyar támogatta aláírásával.
– Köszönjük szépen! Biztos vagyok abban, hogy kiérdemeljük ezt a nagy bizalmat. Elnézést kérünk mindazoktól, akikhez ebben az egy hétben nem jutottunk el – mondta Jankovics Róbert.

Ingyen tankönyvek a HMDK-tól

07 könyvek
 
A HMDK-nak mindig is szívügye volt a magyar oktatás, ezért szervezetünk vezetősége a napokban úgy döntött, hogy minden magyar iskolába járó, magyarul tanuló diáknak megvásároljuk a magyar nyelvű tankönyveket – közölte Jankovics Róbert, a HMDK ügyvezető elnöke.

Horvátországban magyar tannyelvű intézménybe az óvodától a középiskoláig közel 400 gyermek jár, további mintegy kilencszáz úgynevezett anyanyelvápolásként, heti néhány órában tanulja a magyar nyelvet, kultúrát, néptáncot. A rossz születési mutatókon túl ennek az is oka, hogy egyre több szülő inkább horvát, mint magyar tagozatra íratja a gyermekét.

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége mindig is kiemelt fontosságúként kezelte a horvátországi magyar oktatásügyet, mert azt megmaradásunk egyik zálogának tartja. Hat évvel ezelőtt a HMDK volt az, amely először részesítette beiskolázási támogatásban a magyar iskolába iratkozó elsősöket, ezt folytatja azóta is a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma.

Jankovics

Jankovics Róbert, a HMDK ügyvezető elnöke azt mondja, dicséretre méltó a pedagógusszervezet munkája, amely idén is folytatja beiskolázási programját.

– Évről évre a legnagyobb tétel a szülőknek az iskolakezdéskor a tankönyvek megvásárlása, ezért a legutóbbi ügyvezető elnökségi ülésünkön úgy döntöttünk, hogy a magyar általános iskolákban magyarul tanulókat azzal is jutalmazzuk, hogy megvásároljuk számukra az összes magyar nyelvű tankönyvet. Sokan megkerestek bennünket ez ügyben az utóbbi időben a vörösmarti, sepsei, csúzai, újbezdáni, laskói, kopácsi, várdaróci, kórógyi és az eszéki iskolákban tanuló diákok szülei közül, de sajnos csak mostanra teremtődött meg a dolog anyagi háttere – fejtette ki Jankovics Róbert, aki hozzátette azt is, hogy ez a támogatás legalább 230 diákot érint.

Erről a napokban már értesítették a magyar nyelven működő általános iskolák igazgatóit is, akiket arra kértek, tájékoztassák a szülőket, hogy a magyar tankönyvek – a HMDK jóvoltából – mindenki számára ingyenesek lesznek a 2016-17-es tanévben.

– A tankönyveket a HMDK bankszámlájára nemrég átutalt, a szervezet elleni sokadik rágalmazásért a független horvát bíróság által ismételten jogerősen megítélt tetemes MESZ-es kártérítésből fizetjük ki – tette hozzá Jankovics.

A HMDK a Jankovics-Szántó „párost” indítja a szeptemberi választáson

szanto jankovics

Szeptember 11-én előrehozott parlamenti választások lesznek hazánkban, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének az elnöksége Jankovics Róbertet és dr. Szántó Tibort tartja a legmegfelelőbbeknek arra a feladatra, hogy a horvát száborban az összmagyarság érdekeit képviseljék.

Szeptember 11-én lesz az előrehozott parlamenti választás - jelentette be 2016. július 16-ai közleményben Kolinda Grabar-Kitarović köztársasági elnök asszony. Az előrehozott választásokra azért kerül sor, mert megbukott Tihomir Orešković kormánya a jobbközép koalícióban – Horvát Demokrata Közösség (HDZ) és Híd Függetlenek Listája – bekövetkezett szakadás miatt.

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnökségi határozata értelmében a szervezet színeiben a Jankovics Róbert–dr. Szántó Tibor „páros” indul a magyar kisebbség számára fenntartott egy képviselői helyért.

Jankovics Róbert fiatal, tehetséges és agilis személy, aki – korábban mint a HMDK országos titkára, majd ügyvezető elnöke és önkormányzati képviselő – nem kis tapasztalattal, gyakorlattal és ismeretekkel rendelkezik a kisebbségi érdekvédelem terén. Mindezt számtalan alkalommal bizonyította is.

Alapító tagja a Pélmonostor Magyar Kultúregyesületnek, a HMDK pélmonostori szervezetének, ez utóbbinak korában alelnöke, második mandátumban pedig elnöke. Több éven keresztül a magyarigazolvány-iroda vezetője. 2003-tól a HMDK országos szervezetének titkára, 2010-től ügyvezető elnöke. 2003-2006: az Eszék-Baranya megyei Magyar Kisebbségi Önkormányzat titkára, 2006-tól 2008-ig elnöke, 2015-től pedig tagja. 2003-tól 2007-ig tagja volt Pélmonostor város magyar kisebbségi önkormányzatának is. 2005-től Pélmonostor város elöljáróságának a tagja, 2009-től Pélmonostor Városi Tanácsának a tagja.

Dr. Szántó Tibor pedig már egy parlamenti ciklusban méltó képviselője volt magyar közösségünknek a horvát száborban. Közéleti szerepvállalása is közismert. 1993-tól a HMDK tagja és elnökségi tagja, 1993-2001 között Eszék Város Tanácsának tagja, jelenleg is a Rákbetegség korai felfedezése elnevezésű nemzeti program koordinátora, az Eszéki Rákellenes Liga elnökségi tagja, a Nemzeti Egészségügyi Lap és a Horvát Közegészségügyi Magazin szerkesztőségi tagja.

Mindkét jelölt, megköszönve a bizalmat, ígéretet tett, hogy megválasztásuk esetén magyarságunkat méltóképpen és eredményesen fogják képviselni, és addig is felelősséggel látnak el minden rájuk bízott feladatot.

 

Pályázat - tavaszi részképzés a 2015/2016-os tanévben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre vagy részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésén a 2015/2016-os tanév tavaszi szemeszterében.

 
Pályázhat minden olyan horvát állampolgárságú, horvátországi állandó lakóhellyel rendelkező a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alatt álló magyar nemzetiségű személy, aki a 2015/2016-os tanév tavaszi szemeszterében teljes szemeszteres részképzésben, vagy részképzős tanulmányúton vesz részt valamely magyarországi állami vagy egyházi felsőoktatási intézményben.

1. Pályázni a Balassi Intézet elektronikus ÜGYFÉLKAPU felületén keresztül lehet***: http://sao.bbi.hu

2. Az adatlap kitöltését követően a rendszer a pályázó adatait tartalmazó PDF típusú dokumentumot készít, melyet a pályázó az ügyfélkapu felületén a nyomtatványai között talál.

3. A pályázat csak akkor érvényes, ha a pályázó a PDF file-t kinyomtatva és saját kezűleg aláírva postai úton, vagy személyesen benyújtja a kötelezően csatolandó mellékletekkel együtt és határidőig a megjelölt elérhetőségen.

Az elektronikus adatlap a http://sao.bbi.hu felületen keresztüli internetes beküldési határideje 2016. január 18, éjjel 24.00 óra (közép-európai idő /CET/ szerint).

Az elektronikusan már benyújtott adatlap kinyomtatott és aláírt formájának és papír alapú kötelezően csatolandó mellékletek postai beérkezésének és személyes benyújtásának határideje: 2016. január 19., helyi idő szerint 15.00 óra.

Az érdeklődők az alábbi címen és telefonszámon kaphatnak további részletes felvilágosítást az ösztöndíjpályázatról, a pályázati jelentkezésről:

Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége Központi Iroda
Prosszer Horvatin Szanella ösztöndíj referens
Cím: HR-31327 Bilje (Bellye) Petőfi Sándor 78.
Telefon: 00 385/ 31-275-134
Fax: 00 385/ 31-275-133

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kapcsolódó dokumentumok:

- PÁLYÁZATI KIÍRÁS (teljes)

- Befogadó nyilatkozat

- Tájékoztató

Feliratkozás az RSS csatornára