Elnökségi ülést tartott a HMDK országos szervezete

 

Múlt szombaton került sor a HMDK országos szervezetének a júniusi tisztújítás utáni első ülésére, amelyen az időszakos beszámolók és az aktuális kérdések megvitatása volt napirenden, valamint megválasztották a szervezet négy alelnökét.

Az elnökségi ülés a szervezet vezetőinek beszámolójával kezdődött. Többek között ismertették a testület tagjaival a civil szervezetekről szóló új törvény módosítási folyamatát és annak végkimenetelét. Szó volt arról is, hogy a zágrábi oktatási minisztérium Jakab Sándort, a HMDK elnökét nevezte ki az eszéki HMOMK iskolaszékébe Juhász Sándor MESZ-elnök helyett. Az őszi nagyszabású rendezvényekről is tárgyaltak. Megvitatták a szervezet 21 népi tánccsoportja és a HMDK-alapszervezetek működési feltételeinek biztosításával kapcsolatos kérdéseket, valamint a magyar iskolákba való beiratkozások ügyében felmerülő gondokat is.
Az ülés második részében az elnökség megválasztotta a szervezet négy alelnökét Andócsi János, Pálinkás Krisztián, Sipos Sándor és Varga Gábor személyében, valamint Prosszer Horvatin Szanellát a HMDK országos tikárának.
- Rendkívül tartalmas időszak van mögöttünk, sok hagyományőrző rendezvénnyel és egyéb eseménnyel. A nyári szünet előtt jónak láttuk az ősszel esedékes tevékenységi formák egyfajta koordinálását. A következő évre vonatkozó terveinket is vázoltunk, amelyek, reményeink szerint, fontos változásokat fognak eredményezni - nyilatkozta az ülést követően Jankovics Róbert, a HMDK ügyvezető elnöke.

 

 

 

  • Értékelés:
    (1 szavazat)
Vissza a tetejére